A nosztalgia jegyébe
(Matyi költő interpellációja)
A nap se süt már úgy mint télen. A vidéki élet se a régi.
Ehj! A régi világba mikor Marci megfordította a sapkáját és a sültje a nyakába lógott, tudtuk félórára elmegy a kocsmából, elkapja Marit és viszi a farakás mögé, ahogy illik. De egyszer hamarabb és sapka nélkül jött vissza. Nem szólt semmit, csak szóda nélkül kérte a bort. Kis idő múlva jött Mari férje kezében az összegyűrt sapkával. Senki nem csodálkozott azon, miért nem nyomta le a kilincset mikor benyitotta a kocsma ajtaját.
Ez is egy szép nyugodt vidéki este volt. Késő estig beszélgettünk a mentősökkel és utána a rendőrökkel. Ma már nem beszélgetnek az emberek. A kocsma mögötti kuglipályából élményparkot csináltak. A kocsmát átépítették, és a vidéki turizmus legszebb szállodája lett. A Mari máig jól tartja magát parlamenti képviselő létére. Marci ha azon a napon nem fullad meg a torkára tömött sapkájától, ma ő lehetne a legtöbbet sikkasztó polgármester.
Ma már semmi se történik vidéken. Ma hiába gyújtja fel valaki részegen a szomszéd házát, visszajönnek a nyugdíjból a tűzoltók és eloltják azonnal. Eseménytelen és unalmas a világ. És egyre csak kikívánkozik belőlem egy gondolat: Ha nem lenne Orbán Viktor, életemnek se lenne értelme.
